Bombaként robbant a hír, hogy Szabó Zoltán, a Pécsi borvidék egyik legsikeresebb borászatának tulajdonosa felszámolja pincéjét. A vince.hu közvetlenül a bejelentés után készített interjút a miértekről.

Pécsi borvidék helyett Ausztria

VINCE: „Egy híján húsz éve szőlészkedem-borászkodom, de a jubileum el fog maradni. A meglévő keretek között nem tudom és nem is kívánom tovább működtetni pincét.” 2023. augusztus 15-én e szavakkal jelentetted be Facebook-oldaladon, hogy felszámolod a borászatodat. Hogy vagy most nem sokkal utána?

SZABÓ ZOLTÁN: Jobban, mint gondoltam. Megkönnyebbülést érzek. A személyes része nyilván nehéz, ugyanis a döntésem azzal jár, hogy Ausztriába megyek dolgozni egy borászathoz. Így csak hétvégeken láthatom a fiamat.

Szőlők és birkák

VINCE: Június 27-én szintén a Facebookon még kifejezetten jó hangulatú posztot tettél ki. Azóta történt valami?

SZABÓ ZOLTÁN: Ez egy folyamat eredménye, aminek a részeként az utóbbi időben is történt pár dolog. Nemrég felmondott a traktoros, aki a legnagyobb területemen végezte a talajmunkát. Helyére nem sikerült mást találni. De más gond is adódott. A nagy szőlőm egy régi szakcsoporti területen van, osztatlan közös tulajdon. Van egy pénzes ember, aki szép sorban felvásárolta mindenkitől a területet. Amikor 20 éve ide kerültem, akkor még százan voltunk. Mára hárman maradtunk, akik nem adták el neki. Nekem annyi pénzt ajánlott a részemért, amennyiért nem akartam eladni. Az illető a saját területén birkákkal "nyírja" a füvet. Idén ezek a birkák bejöttek hozzám, lelegelték az ültetvényemet. Ez így jogilag gondatlanságból elkövetett károkozás, polgári peres ügy. Kell hozzá igazságügyi szakértő. Egész Dél-Dunántúlon egyetlen ilyet találtam, két hónappal a káresemény után jött ki. Ő pilátusi döntést hozott: a károkozást megállapította, a mértékét nem. Azt mondta, én nem gondos gazdaként jártam el, elhanyagoltam a szőlőt, így nem tudni, mennyi az én saram és mennyi a birkáké. De hát könyörgöm! Persze, hogy nem úgy gondoztam, miután a birkák az idei évre tönkretették azt az ültetvényt.

VINCE: Mi volt még jelentős mérföldkő, ami a bezáráshoz vezetett?

SZABÓ ZOLTÁN: Gyakorlatilag válságról válságra élünk. Kezdődött a Coviddal. Azt mondták, ott sokan elhullanak, de aki túléli, annak eljön a Kánaán. Aztán jött a háború. Idén pedig nagyon úgy néz ki, hogy látványosan visszaesik a forgalom a vendéglátószektorban, miközben a kiadásaink folyamatosan nőnek. Egy példa: nemrég elromlott a csavarzáró gépem. Nagyjából három csavar kicseréléséért és egy kis hegesztésért kis túlzással elkérték egy új berendezés árának felét. A szerelés után kétszer használtam a gépet, újra tönkrement. És egyszerűen nem érem el a szerelőt, aki javította.

Bezzegszlovákok

VINCE: Újabb idézet a búcsúbejegyzésedből: „Az átlagos borárunk a régió legrosszabbika, ennyit az állítólagos sikersztoriról.”

SZABÓ ZOLTÁN: Elég sokat járok külföldön és egyáltalán nem csak a „bezzegosztrákoknál”. Eljutottunk oda, hogy Szlovákiában az enyémhez hasonló méretű és volumenű – tehát három hektáron évente 10-20 ezer palackot termelő – pincék kétszeres áron értékesítik a boraikat. Magyarországon torz a piac. Sok szereplő van, akik nem ebből élnek. Nekik csak presztízsberuházás a pincészet, a máshol megtermelt profitot fektetik be. Aztán amikor beragadnak az ő tételeik, eladják bármennyiért, csak szabaduljanak tőle. Amikor a kereskedőmnek mondtam, mennyit szeretnék kapni a rozémért, azt válaszolta, pont fele annyiért kap rozét egy nagy villányi pincétől – ami viszont az én önköltségemet alig fedezte. A saját kármentésükkel lenyomják az árakat és végső soron maguk alá temetik az egész piacot.

VINCE: Az államnak hol lenne a feladata szerinted a rossz folyamatok megfordításában?

SZABÓ ZOLTÁN: Az előbbit folytatva: minden alkalommal, amikor felülről belenyúlnak a piacba, csak további torzulást okoz. Simán támogatási pályázatok nélkül kellene működnie ennek az ágazatnak is és akkor az maradna talpon, aki valóban jól végzi a dolgát. Ez a piacgazdaság. Nem egészséges a magyar borszektor, mert nem önjáró. Másik észrevételem: miközben a válságok miatt a vállalkozások a megszűnés határán vannak, a terheink nem csökkennek, hanem még nőnek. Van könyvelőm, jövedéki intézőm és velük együtt is alig bírom. Július 1-től itt van a Kiterjesztett gyártói felelősség, idővel talán QR-kódot és vonalkódot kell tenni a címkére. Ehhez hamarosan jöhet még egyébként az Európai Unió rendelkezése alapján a tápérték és összetevők feltűntetése. Ez mind plusz költség, adminisztráció.

VINCE: Beszéltél kollégákkal? Mit szóltak a döntésedhez?

SZABÓ ZOLTÁN: Akikkel beszéltem, ugyanezt érzik. Nem tudom, ki meddig fogja még bírni és nyilván nem egyszerű évtizedek után váltani. Sokaknak viszont ez már csak kényszerpálya és egyálalán nem a boldogulásról szól.

Alagút vége

VINCE: 19 éve csinálod. Ez a mostani a legnehezebb időszak, vagy azért az is számít, hogy te is idősebb lettél, könnyebben elfáradsz, 44 évesen családról gondoskodsz?

SZABÓ ZOLTÁN: Úgy érzem, gazdaságilag most a legnehezebb. Szellemileg, érzelmileg megterhelőbb, mint bármikor korábban. Persze nyilván az is szerepet játszik, hogy én se vagyok már lánglelkű titán.

VINCE: Ha valamikor úgy érzed, javulnak a körülmények, lesz még saját borászatod? Fogsz még tudni hinni az ügyben?

SZABÓ ZOLTÁN: Nem nagyon látom, hogy ez meg tudna történni. És leginkább azért, mert bár a gazdasági, vállalkozási környezet változhat, javulhat, a társadalmi sokkal lassabban. Márpedig az egésznek az a legijesztőbb része. Egy példával tudom ezt megvilágítani. Sokat járok Dél-Olaszországba, beszélgetek az ottaniakkal. Nekik áldás volt a Covid-járvány, minden pincét kipucoltak. Az olasz emberek ugyanis a közösségi életük felszámolását úgy élték túl, hogy annak kellékeit hazavitték magukkal. Korábban beültek az étterembe, megitták a maguk borát. A Covid alatt is ugyanezt csinálták, csak otthon. Nálunk a Covid legelső hónapjában már jöttek a telefonhívások, van-e folyóborom és mennyiért. A palackos már alig érdekelte az embereket. Sajnos szerintem mi alapvetően nem a bor ízéért isszuk a bort, arra a más célra meg az olcsó folyóbor is megfelel. A drága palackos bort a magyarok nagy része arra tartja, hogy ha jön vendég, meg tudják mutatni, hogy nekik is telik rá. Nálunk a bor inkább státuszszimbólum, nincs valódi társadalmi beágyazottsága. Azt gondolom, amíg ezen nem tudunk változtatni, addig nincs esélye a magamfajtáknak.

Szerző: Geri Ádám
Címlapfotó: Szabó Pince Facebook-oldala