Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Az idei Furmint Február kóstoló több különlegességgel is csábít

január 26., 2023  –   Kortyok  –   Geri Ádám
A 2023-as Furmint Február kóstolón 100 borászat mintegy 200 tétellel képviselteti magát.

A 2023-as Furmint Február kóstolón 100 borászat mintegy 200 tétellel képviselteti magát.

Közel másfél évtizede merült fel először a furmint szőlőfajta népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek keretében februárban szerte az országban - sőt túl a határainkon is - éttermek, borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot. Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja idén is a Furmint Február Nagy Kóstoló. Az eseményt tradíciókhoz híven idén is a hónap első csütörtökén, február 2-án rendezik meg a budai Hagyományok Házában.

Tizennégy évvel ezelőtt, mikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még valóban méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával. Az elmúlt években a koronavírus járvány miatt februárban sajnos csak a kisebb kóstolók és programok tudtak megvalósulni a rendezvénysorozat keretében, a hagyományos február eleji Nagy Kóstoló elmaradt. Idén azonban végre újra visszatér a sokak által várt esemény. Az érdeklődők nemcsak 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket, de több mint 100 borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek az ország számos borvidékéről.

„Számunkra a Furmint Nagy Kóstoló minden évben egy igazi ünnep. A visszajelzések alapján a borászok és a fogyasztók is egy kiemelt közösségi eseményként kezelik ezt az évi egy nagy találkozást. Számtalan új barátság vagy üzleti kapcsolat született már itt. Napjainkban egyre kevesebb olyan nagy kóstoló van, különösen a fővárosban, ahol jellemzően a borász vagy a tulajdonos mutatja be a borokat. A Furmint Február Nagy Kóstoló ilyen. Ezért érdemes eljönni és első kézből ismerkedni kiváló emberekkel, izgalmas történetekkel és a nagyszerű borokkal” – mondta el Kézdy Dániel főszervező.

Tizenharmadszor is

A 13. Furmint Február Nagy Kóstolóra a borászatok túlnyomó része nem meglepő módon ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is minden évben szép számmal képviselik. Ezen felül többek között érkeznek mátrai, sőt határon túli furmintok is, de idén debütálnak a soproni borvidék jeles képviselői is boraikkal. A borászok különösen üdvözlik azt, hogy a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a szakmatársak. Így nem csak a fajtát lehet részletesebben felmérni, a hozzá fűződő dilemmákat megbeszélni, hanem új szakmai kapcsolatok is kialakulnak.

A szervezők külön is büszkék arra, hogy a kezdeményezés és a találkozás híre már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzik a furmint kedvelőit. Olyan nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Párizs, Temesvár, Berlin, vagy Edinburgh.

Furmint Február információk

Jegyek: https://furmintfebruar.wineshop.hu/esemenyek
Esemény: https://www.facebook.com/events/695659881771925
Időpont: 2023. február 2., 16 óra
Helyszín: Hagyományok Háza (Budapest I. ker. Corvin tér 8.)


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás