Elképesztő legendák épültek a leves köré, receptek is készültek hozzá, viszont akad egy kis bibi az egész sztorival.

A Barna Windsor Leves évszázadokon át a brit királyi család kedvenc előételének számított. A nemzeti pszichében is különleges szerepet töltött be – már ha létezett valaha egyáltalán. Szakácskönyvektől kezdve a TV műsorokon át, számos sztárséf úgy tartja, a Barna Windsor Leves több évszázadon keresztül volt a kedvenc étele a brit királyoknak, királynőknek, hercegeknek és hercegnőknek. A testet-lelket melengető, húsalapú (a magyar konyha fogásai közül leginkább a gulyáshoz hasonlítható) leveshez gyakran adtak hozzá gyökérzöldségeket. Egyes receptoldalak szerint pedig egyenesen ez volt Viktória királynő legkedveltebb kosztja – olvasható a BBC cikkében.

Persze az étel, amit a királyi család ekkora örömmel fogyaszt, előbb-utóbb el fogja érni a lakosságot is. Az 1800-as évek második felére amellett, hogy leszivárgott a háztartásokhoz, a leves felkerült a hotelek és a British Railways vonattársaság étlapjára is. Népszerűsége egészen a második világháborúig kitartott. Akkor viszont, annak köszönhetően, hogy egyre nehezebben lehetett friss alapanyagokhoz jutni, a Windsor Leves átalakult egy pürésített maradékokból és olcsó granulátumokból összetákolt fogássá. Leginkább a jobb napokat látott panziókban és a filléres bentlakásos iskolákban szolgálták fel. Legalábbis a legenda szerint.

Leves a popkultúrából

Egy kis utánajárással ugyanis bárki számára világossá válhat, hogy a történet egy kicsit ki van színezve – rántja le a leplet a már idézett BBC cikk. A brit gasztrotörténelem szakértői régóta állítják, az egekig magasztalt Barna Windsor Leves eredettörténete pontosan ennyi: egy történet. Glyn Hughes élelmiszertörténész elmondása szerint a szakmában semmit nem övezett még akkora ellentmondás, mint a Barna Windsor Leves történetét. Hughes kiemelte, egyetlenegy viktoriánus-kori szakácskönyvben és enciklopédiában sem szerepel a leves receptje. Ha ez nem lenne elég: kutatása során egyetlen olyan 18. századi éttermet se talált, aminek étlapján szerepelt volna az étel. Hughes egyetlen korabeli kávézó kínálatában találkozott a leves nevével. Mint mondja, ezen kívül arra van bizonyíték, hogy az 1940-es években árultak ilyen néven dobozos leveseket. Ám szerinte az a változat történelem helyett inkább korai popkultúrával volt átitatva.

A Barna Windsor Levest a királyi család helyett sokkal inkább a filmek és a sorozatok (általában vígjátékok) hozták be a köztudatba, mint a „kiváló” angol gasztronómiát megtestesítő fogást. Ezt követően a leves hamar az angol humor eszköztárának részévé vált. A britek azokat a képmutató, osztálytudatos társaikat gúnyolták vele, akiknek a „Windsor” szó jelentette az elegancia és a kifinomultság csúcsát. Ahogy Hughes frappánsan megfogalmazza The Lost Foods of England (2017) című könyvében: egyértelműen kimondható, a Barna Windsor Levest a huszadik század közepén komikus, nem pedig kulináris célokra találták fel.

Címlapfotó: Artiom Vallat / Unsplash