Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

7 díjat zsebelt be egy magyar jégkrém a nemzetközi versenyen!

augusztus 12., 2023  –   Falatok  –   Geri Ádám
A nyolcból 7 jégkrém kapott díjat a gasztronómia Oscarjának is nevezett Great Taste Award versenyen.

A nyolcból 7 jégkrém kapott díjat a gasztronómia Oscarjának is nevezett Great Taste Award versenyen.

Hogyan lesz egy hátizsákos kirándulásból és két magyar srác álmából világsiker? Az Anjuna tengerpartján jött ötletből 2015-ben születtek azonos néven a növényi alapú jégrémek. A kollekcióból most 7 íz elhozta az élelmiszeripar legrangosabb elismerését és idéntől 3 országba exportálnak. A Cápák befektetői lepasszolták az Anjuna projektjét, a szakma és a fogyasztók viszont visszaigazolták az első osztályú hozzávalókból készült termékeket.

https://vince.hu/falatok/magyar-fagylalt-europa-bajnoksag/

„A Great Taste Award 95 óta a legrangosabb nemzetközi élelmiszeripai díj, amit egy többszáz fős szakmai zsűri oszt ki. Száraz jégen küldtük ki a jégrémeket Londonba és izgatottan vártuk a szakmai zsűri vaktesztjének eredményét” – mondja Szalay József ügyvezető. Anno a Cápák című műsorban is szerencsét próbált, és bár ott nem kaptak befektetést, az Anjuna márkája jobban szárnyal, mint valaha. A gluténmentes, laktózmentes, vegán és fenntartható termékekkel az Anjuna csapata a „Vegán vagy tejmentes fagylalt” kategóriában nevezett 8 termékkel. Ezekből 7 jégkrém kapott 1 vagy 2 csillagot, amik tulajdonképpen az élelmiszeripar Michelin-csillagjaiként is felfoghatók. (3 csillagot nem osztottak ebben a kategóriában.)

A 2 csillagos jégkrém

A legnagyobb nyertes 2 csillaggal a szicíliai pisztácia. A zsűri kiemelte a pörkölt pisztáciás ízjegyeket, a hívogató színt, valamint hogy az ice-pop krémesen olvad, akár egy fagylalt, és nagyon kellemes ízt hagy a szájban. Emellett 1 csillagot kapott az elefántcsontparti kókusz, az eper & mangó, a málna & lime, a mangó & maracuja, a mogyorós csokoládé, valamint a sós földimogyoró & étcsokoládé. Ezek jégrém és fagylalt kategóriában magas minősítésnek számítanak. Azt jelentik, hogy a zsűri egyértelműen díjazta a magas minőségű és első osztályú alapanyagokból készült jégkrémeket, a felhasznált alapanyagokat. A vakteszt egyébként azt jelenti, hogy a bírák minden előzetes információ és csomagolás nélkül, vakteszt során, pusztán az íz alapján hozzák meg döntésüket.

Az Anjuna idén kezdett exportálni 3 országba, Svédországba, Szlovákiába és Romániába is szállítanak. A nyertes ízek (is) kóstolhatók a 3 budapesti és a balatonfüredi üzletben, de a jégrémek ott vannak a Tesco, az Auchan, a Spar és a Kifli.hu polcain is. Eddig szezonálisan működtek, de hamarosan nyílik a Király utcai egész éves üzlet, ahol sütikkel újítanak. Ahogy a jégrémeknél megszokhattuk, itt is marad a vegán-gluténmetes vonal, a trópusi ízek iránti vonzalom és a folyamatos kísérletezés.

Címlapfotó: Anjuna


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás